-Na elmondod vagy sem? – szólt rám erőteljesebben.
-Tudod… hallottam ma valamit ami… veled kapcsolatos. – nem igazán értette miről lehet szó. Közelebb jött hozzám.
-Mit? – suttogta kíváncsian.
-Hát… - kezdtem bele. – Nos…
 -MONDD MÁR! -  szerintem az egész épület az ő hangjától visszhangzott.
-Szóval olyat hallottam, hogy te régen pénzt loptál el egy régi jó haverodtól, aki éppen készül visszaszerezni ezt az összeget meg egy kis késedelmi díjat is. – hadartam. Gyorsan túl akartam rajta esni úgy, hogy Chohee-t se köpjem be. Zico csak előre nézett az éjszakába és láttam rajta, hogy nem tudja mit mondjon.
-Senki sem tökéletes… - gyors léptekkel befelé vette az irányt. Tudtam, hogy rossz döntés volt. Utána szaladtam, de bement a szobájába. Én is így tettem, lefeküdtem és próbáltam aludni, de nem sok sikerrel. És most fogok segítséget kérni. Előkotortam a telefonomat, már írtam volna az SMS-est, de szembesülnöm kellett azzal, hogy nincs meg szinte senki telefonszáma. Haneul…remélem tudod ez mivel jár. Vártam még egy kicsit és átmentem a konyhába, ahol volt egy Zico-készítésű telefonkönyv. Ezek kik, úgy őszintén? Egy ember kivételével senki sem ismertem. Az az egy ember Kyung volt. Gyorsan átmentettem a telefonomba a számát és meg is írtam az SMS-est. Nyugodtan hajtottam álomra a fejem.

Másnap reggel korán elmentem otthonról. Első utam Zico jó barátjához, Kyunghoz vezetett. Szép helyen lakott.
-Szia! Gyere beljebb. – ugyanolyan aranyos volt, mint mikor a Lotte World-ben voltunk. Betessékelt a házába és mindketten leültünk egy nagy asztalhoz a konyhában. – Mi lenne a baj?
-Tudod... tegnap este beszélgettem vele és felhoztam egy régi témát ami rosszul érintette. Hogy tudnám, esetleg tudnánk felvidítani?  - viccesen vakarni kezdte az állát mire együtt felnevettünk. Nem kellett neki sok, megtalálta a megfelelő megoldást.
-Szervezzünk neki egy mini-partit!  - tette a tenyereit az asztalra. – És csak te, Chohee, Zico és én leszünk ott! – Chohee-t ne… - Megyek is szervezkedek Chohee-nál, te addig menj vásárolj be! – és el is rohant valahova a ház másik szegletébe.Nem hiszem, hogy tudja, hogy egy fillér sincs nálam. Addig kóvályogtam a házban, amíg Kyung magától elő nem került. Kezdtem volna mondani a magamét, de közbevágott.
-Miért nem voltál még boltban? Itt lesz nálam a buli! – folyton csak beszél.
-Nincs pénzem.
-Ja hát… - belenyúlt a zsebébe. – Tessék ebből vegyél valamit!
-Úgylátom nem sajnálod.
-Tőled? Ki sajnálná tőled? – örülök, hogy azért van valaki aki jó barátjának tekint. Egy gyors köszönömöt még odavetettem neki és indultam bevásárolni.

Tele szatyrokkal próbáltam megtalálni Kyung otthonát délután 5 körül.
-Hol voltál eddig? Nemsokára megérkeznek! – sürgetett be amint meglátott az utca elején. Nem tudom, de milyen buli kezdődik délután 5-kor?

-Kész minden! – pacsiztam le Kyunggal, aztán ő meg is ölelt. Szerencsére ez a kínos pillanat nem tartott sokáig, ugyanis csöngettek. Persze ő rögtön szaladt ajtót nyitni.

Nagy nevetgéléssel együtt jöttek be.
-Te mit keresel itt? – na ez volt a kínos helyzet. Olyan tekintettel nézett rám amilyet még sosem láttam életemben... mostanáig. Őt követte Zico is. Négyen álltunk ott az előszobában, feszülten.
-Hát…én… segítettem megszervezni ezt a kis bulit! – vakartam meg tarkóm.
 -Kyung, erről nem volt szó. Én azthiszem hazamegyek… - fordult az ajtó felé Zico.

Sokkolódva gyalogoltam Szöul sötét utcáin körübelül fél órát, mire végre hazaestem.
-Végre ittvagy! – hallottam Zico kiabálását a nappaliból. –Siess! – levettem a cipőimet, a kabátomat és bebicegtem hozzá. Még ilyenkor sem hagy békén…
-Máskor légy óvatosabb. Kitudja mit csinálhat veled Chohee.  – féltően nézett rám. Most már nem értem Zicot. –Mindegy. Gyere ülj le ide, szeretnék kérni valamit. – paskolta meg maga mellett a helyet és ijesztő arckifejezésre váltott. Kicsit tétováztam, de leültem mellé. Ő közelebb hajolt és elmosolyodott. Hirtelen előkapott egy távirányítós izét a háta mögül. Csak mosolygott.
-Miez? – kérdeztem.
-Még nem játszottál ilyennel? – csak megráztam a fejem. –Ez kérlekszépen egy Wii-s játékpuska. Ha nyomogatod, mozgatod az a kis izé érzékeli. –rámutatott a TV melletti valamire. –És szeretném ha játszanánk… Unatkozom. Szóval most ez a feladatod! –mégmindig vigyorgott. Unottan elvettem tőle azt az izét.
-Még csak nem is tudom mit kell nyomni vagy egyáltalán hogyan kell megfogni. –kezdett ideges lenni, de megmutatott mindent.
-Kezdhejtük? –bólintottam. Elindított valami játékot. Fogalmam sem volt mit kéne csinálni, ezért csak össze-vissza nyomkodtam a gombokat. Meglepetésünkre megnyertem az első játékot. Elképedtem fordult felém. –Még egyet! –újraindította. Ezúttal is én nyertem. Ezt addig csinálta, még végül ő győzött. –HAHA NYERTEM, KIRÁLY VAGYOK ! –kiáltott föl. Elmosolyodtam. Woo Jiho…Most felvidítottál. –Mára elég volt ebből. –jelentette ki. Megkért, hogy álljak föl, mert most mást fogunk csinálni. Arrébb tologatta a bútorokat, egy nagy üres teret csinált a képernyő elé. Odanyomott a kezembe egy távkapcsoló szerűséget. –Csak utánozd a mozdulatot amit az emberke fog csinálni. Ebben úgyis vesztesz! –Így állunk?  Valami pörgős számot választott. Már majdnem összeestem a nevetéstől mikor megláttam, hogyan táncol Zico. Összeszedtem magam és mindent megtettem, hogy ne ő nyerjen. Így is lett. Megint vesztett. Égett a vágytól, hogy lealázzol legalább ebben, de ez már nem sikerült. –Gratulálok. –nyújtotta a kezét.
-Köszönöm. –végre én is megszólaltam úgy rendesen. –Ha nem bánod… Szeretnék aludni menni.
-Menj csak. –legyintett és elkezdte visszapakolászni a bútorokat. Gyorsan lezuhanyoztam, felvettem a pizsamám és befeküdtem az ágyamba. Ez a mai nap… Nem bírtam aludni. Forgolódtam 2 órán keresztül. Nyomasztott a gondolat, hogy Chohee kihasználja Zicot. Ránéztem az órára ami hajnali egyet mutatott. Felültem, majd fel is álltam az ágyból. Annyira nem tudtam magammal mit kezdeni az ágyban, inkább kimentem az erkélyre friss levegőt szívni.
-Miért nem alszol még? –lépkedett mellém Zico. Enyhén megijedtem.
-A szívbajt hozod rám. Egyébként… csak van valami ami bánt. –újra rákönyököltem a korlátra.
-Nekem elmondhatod bármi is az. –sóhajtottam egyet. Ez helyes lenne?

-Értelek. – hajtotta le a fejét Chohee. –De miért nem valami érdekesebb munkát vállaltál idegeneknél?
-Ez megbízhatóbb erre a pár hétre. – Na igen… Ha pár hét lesz. Egyetértőem sóhajtott egyet.
-Sajnálom, csak nekem Zico egy kincs. Nem akarom, hogy úgy járjak, mint Kyung barátnője. – tuti csak a pénze kell neki.
-Mi történt? – nagyon meglepődtem. Azthittem ő normális.
-Kyung elég csúnyán viselkedett vele, de többet nem tudok.  – csak bólintottam. Ez a dolog kicsit sántít nekem. Már Chohee is „érdekes”. –Örültem, hogy tisztáztuk a dolgot, de most mennem kell. Szia. – szaladt is ki az ajtón. Megint annak a másik fiúnak a nyakába ugrott és ölelték egymást az utca közepén. A közeli parkba indultak el. Ezt nem hagyom annyiban. Felkaptam a kabátomat és a nyomukba eredtem. Az emberek valami pedofilnak nézhettek, mert eléggé megbámultak, ahogyan a kisgyerekekkel teli parkba bújkálok a fák mögött.
-Végre találkozhatunk. – mondta a srác.
-Semmit nem szabad csinálnunk! Még a végén Ziconak az a rokona meglátja és… Elmondja neki! – Chohee lebuktál.
-De ha velem érzed jól magad? – közeledett Chohee felé a fiú, de ő ellökte.
-Jó, de muszáj vele lennem. Kiszedem belőle azt a pénzt, amivel tartozik a bátyámnak és ott is hagyom.
-Mennyivel lóg?
-Nem sokkal. Több éve történt, szerintem Jiho már nem is emlékszik rá. Sőt még azt sem tudja, hogy az én bátyámtól volt az a 50.000 won.
-Az tényleg nem sok. De miért foglalkoztat titeket még mindig ez annyira, ha több éve volt? – ez kezd érdekessé válni. Kuncogtam egyet halkan, mert ez olyan szaftos történet, amilyet még sosem hallottam.
-Ha jól emlékszem, egy bandába tartoztak. Állítólag nagyon bíztak egymásban, bármit kölcsönadtak egymásnak, minden titkukat megosztották egymással. Aztán Zico kölcsönkérte ezt a pénzt és lelépett. A bátyámnak ez nagyon rosszul esett. Mivel meséltem neki, hogy találkoztam vele, mondta, hogy kerüljek a közelébe és hozzam vissza azt a pénzt plusz késedelmi díjat is fog számítani.
-Komolyan azért a pénzért ekkora felhajtás? – nevetett a srác. Igaza van. Miért nem hagyták egyszerűen a francba?
-Nem hallottad amit mondtam az előbb? – fakadt ki magából Chohee. – N-A-G-Y-O-N B-Í-Z-T-A-K  E-G-Y-M-Á-S-B-A-N.
-Jó jó, ez rendben van, de akkor is… Mit ért a késedelmi díj alatt?
-Nem tudom. Nem értem a saját bátyámat sem. De egy biztos. Sokkal több dolog van, amiről mi nem tudunk. – itt abbahagyták Zico és Chohee bátyja között folyt dolgok kibeszélését és csupa lényegtelen dologról fecsegtek. Már sötétedett, mire végre volt valami jele, hogy indulhatok haza.
-Hazakísérjelek? – kérdezte a fiú.
-Nem kell. A bátyám meglátja megöl. – És ha lesz valami érdekes infó? Mitcsináljak.. Chohee nagy léptekkel ment ki a parkból. Bajom nem eshet… Többször is hátranézett az út során, de nem tűntem fel neki. Hirtelen megállt, én meg beugrottam a nagykuka mögé.
-Hol voltál? – kiáltott egy erős férfi hang.
-Sajnálom, de…Zicot fűztem. – hallottam Chohee hangján, hogy vigyorog. A telefonom elkezdett zúgni és az alap csengőhang maximum bömbölt. Zico. Legjobbkor mit ne mondjak! Kinyomtam, amilyen gyorsan csak azt lehetett.
-Biztos valamelyi járókelő az. - és hallottam az ajtócsukódást. Kimerészkedtem a kuka óvó környezetéből. Megnéztem a házszámot és gyorsan el is szaladtam. Újra megcsörrent a telefonom.
-Mi van már? – szóltam bele.
-Hallom találkoztál a barátnőmmel. Légy óvatosabb! –még telefonon keresztül is éreztem  az idegességét.
-Sajnálom.
-Egyébként jössz már haza? Valamit el kell intézned! – mintha mosolyogna.
-Megyek már! – és kinyomtam. Lassú léptekkel fordultam hazafelé.
-Miért követted Chohee-t hazáig? – egy nagy srác állt kb. 5 méterrel előttem,a drága pénzéhes döggel karöltve.
-Erre megyek haza. Hagyjatok. –mentem is volna tovább, de megállítottak.
-Ha mégegyszer erre látlak, már nem csak ennyit fogsz kapni. – a srác ment is vissza.
-És ha elmondod Ziconak, amit hallottál véged. – Chohee is otthagyott. Honnan veszi, hogy kihalgattam a beszélgetésüket?

Zico

Reggel korán ébredtem.
-Jó reggelt Jiho! – adott puszit az arcomra Chohee.
-Neked is. – mondtam fáradtan.
-Képzeld.. csináltam neked kimchit. Volt itthon elég alapanyag és gondoltam megleplek vele. – mosolygott. Mióta tud főzni?
-Köszönöm. Megkóstolhatom? – végül felültem a puha ágyból. Csak felmutatta az ujját és kiszaladt.
-Itt van! – hozta az ételt. Odanyújtotta a kezembe az evőeszközökkel együtt. Gyorsan be is kaptam az első falatot, de bár ne tettem volna. Szörnyű volt. Nem is mostaninak tűnt az íze, sőt nem is úgy van fűszerezve ahogyan én szeretem. –Nem ízlik? – ijedt arkifejezést vett fel. Nem mondhatom neki, hogy nem…
-De, csak kicsit erős lett. – és visszaadtam neki a tálat. Hallottam, ahogyan kimegy a konyhába és elcsomagolja a maradékot. Megcsörrent egy telefon.
-Idehoznád? – kiáltott be. Magam köré tekertem egy takarót, felszedtem a telefonját, de addigra már beért és kikaptam a kezemből a készüléket. –Persze, nemsokára ottvagyok. – ismételten nevetett. –El kel mennem, de majd holnap találkozunk. Szeretlek! – utoljára adott egy csókot, s faképnél hagyott egy szál takaróban. Én is… Felvettem egy alsót, majd kimentem a fürdőbe, de ott levettem és beálltam a zuhany alá. Forró vizet engedtem magamra, hogy elfelejtsem a tegnap este fáradalmait. Valami olyan furcsa. Megtörölköztem és végig azon gondolkoztam, hogy mi lehet olyan furcsa. Felöltöztem, s kimentem inni egy kávét. Nem hagyhattam szó nélkül, hogy az általában üres kukában ezúttal van egy cetli. Itthon vagyok, itt nem tiltott a kukázás. És kivettem. „Kaja a hűtőben.~~~ Remélem szereted a kimchit, mert azt csináltam. Ha nem így jártál.” Ez… Nem Chohee írása… HANEUL. EL IS FELEJTETTEM. Letettem a bögrém, berontottam Haneul szobájába, de megkönnyebbülten realizáltam, hogy mélyen alszik. Felemelte a fejét és rámnézett. Ez ébren van?
-Menj innen álmos vagyok! – szólt rám.
-Ébresztő van. Nem lazsálhatsz. Az olyan mintha élősködnél rajtam. Dolgoznod kell. – „lányos” zavaromban nem tudtam neki mást mondani.

Haneul

Mindig a legrosszabbkor ébreszt fel. Felkeltem, kitessékeltem a szobából, felöltöztem.
-Mit kell ma csináljak Zico? – álltam be a nappaliban lévő TV elé, ahol éppen valami horgászós műsort nézett.
-Főnök! Már 1000x elmondtam. Egyébként, csak szeretném ha felporszívóznál.
-Azonnal Zic. – kaján vigyorra húztam a szám. Tátott szájjal nézett rám. Utoljára nevettem egyet és visszamentem megkeresni a porszívót. Meg is találtam, végig is mentem minden szobán, bár kicsit undorodva léptem be a tegnap esti „huncutkodás” helyszínébe. De…ezt nembírom felfogni.
-Kész vagyok Főnök. – újra Zico színe elé álltam.
-Oké. Mostmár azt csinálsz amit akarsz. – nem tudtam más elfoglatságot találni, minthogy elmenjek sétálni. Felvettem valami melegebb öltözéket és így jártam pár utcát végig. Semmi ismerős. Elhamarkodtam a dolgot, ugyanis ezen gondolatom után egyik régi osztálytársammal megpillantottuk egymást.
-Haneul! Milyen rég találkoztunk. Nem jössz be egy teára? – mindig is egészséges lány volt.
-Te semmit nem változtál. – öleltem meg. – Egyébként persze, menjünk. Az egyik közeli büfében foglaltunk helyet. Érdekes hangra ütöttem fel a fejem. Ez olyan mint ami annak a lánynak van. Alaposabban körülnéztem. Tényleg ő az. Egy másik sráccal. Ezt titokban kell tartanom. Legalább egy kis ideig. Jinah zökkentett ki elmélkedésemből.
-És te mivel foglalkozol? – nézett rám kíváncsi szemekkel.
-Bejárónő vagyok. Vagyis ilyen házimunkás asszony az egyik ismerősömnél.  – kicsit meglepődött, de egyszerűen folytatta a teája szürcsölgetését. – Te?
-Munkanélküli. – tudhattam volna. Túl otthonülős típus ő a munkához. – Bár szeretnék írói babérokra törni. – folytatta. – Már általánosban imádtam az írást, mostanra ez csak erősödött.
-Értelek. – Neki mindig minden össze szokott jönni… Kortyolt egy nagyot és újra rám vetette szemeit.
-Hogy kerültél ide föl Szöulba?
-Itt kaptam munkát. – Füllenteni nem bűn. Remélem. Jött volna megint felé a kérdésem, de el kellett mennie egy állásinterjúra. Egyedül folytattam a teadélutánom. Kifizettem mindent, indultam is ki, de valaki visszahúzott.
-A hűtőn hagyott üzenetből tudtam, hogy valami nem okés. Mesélnél nekem is a munkádról? – Chohee nagy szemeivel találtam magam szembe.

-Eressz el. – rázott le magáról Kyung. Csendesen mentünk le a lépcsőkön.

-Nincs kedvem neked mindent mutogatni és nemhiszem, hogy nem ismered Szöult, szóval mit szólnál, ha elmennék a Lotte Worldbe? – nézett rám az ajtóban. Nem mondtam el, hogy most vagyok először itt, csak bólintottam. – Remek! – mosolygott. Végre. – Kyung vagyok, de gondolom már tudod. – nevetett. – Szeretném, ha tudnád, hogy én egy vidám ember vagyok, csak nem szívlelem az idegenek. Ha te is kedves leszel és nem égetsz le jól ki fogunk jönni. – karolt át a vállam fölött. Így mentünk a buszmegállóig.
-Még sosem voltam a Lotte Worldben. – vallottam be neki keserűen.
-Akkor most bepótoljuk. – és meg is érkezett a busz. Felszálltunk rá és egész úton szótlanul ültünk egymás mellett. El is bóbiskoltam, Kyung keltett a ráncigálásával.
-Itt vagyunk, gyere már! – úgy viselkedett, mintha én lennék az anyukája. Mégsem olyan komor ő is, mint Zico. Egy hatalmas kapu felé közeledtünk. El tátottam a szám amint megláttam azt a hatalmas helyet. –Tetszik? – kérdezte izgatottan.
-Nem. – először próbáltam komoly lenni, de aztán ijedten rámnézett és elkezdtem nevetni. – Persze, hogy tetszik!
-Először kezdjük valami könnyűvel. Hullámvasút! – húzott maga után. Félek… Mi lesz ha…? Rá sem gondolok inkább, addig is jól vagyok! Beálltunk a sorba, bár már inkább szerelmes párok maradtak.
-Kyung én félek. – jelentettem ki neki remegő fogakkal.
-Ugyan! Ez jó móka. – legyintett. Neked lehet, de én most megyek ilyenen először! Végre minket is beültettek egy ülésre, két másik sráccal együtt.  –Ne félj minden rendben lesz. – nyugtatgatott, mikor csatoltuk be az övet. Szép lassan el is indultunk.

Kyung

Mégsem olyan szerencsétlen hülye ez a lány ahogy gondoltam. Kis aranyos. Na…Kyung… Ő a legjobb haverod rokona!
-Ne félj minden rendben lesz! – mondtam neki higgadtan. Ez után meg is mozdult a vasút, ő pedig szorosan belekapaszkodott a karomba. Felgyorsult a szívverésem ahogyan fogta a karom és bújt hozzám. Miért?
-Hé Haneul. Figyelj! Engedj el és élvezd az utat! – rázogattam a karom.
-Nem. Félek. – és mégjobban belenyomta a fejét a kezembe.
-Én és Zico kedvéért. Nagyon szépen kérlek. - elővettem a titkos fegyverem. A cuki beszéd. Rögtön meg is hallottam ahogy sóhajt egyet. Felült rendesen és nézett előre.

-Igaz, hogy jó volt? – kérdeztem miután kiszálltunk.
-Nagyon… de mindjárt idehányok. – fogta a hasát. Remélem nem gondolta komolyan. Kikerekedett szemekkel felegyenesedett és mutató ujját felemelte. – Vatta…cukor! – megfordultam, de mire szemmel megtaláltam a standot, addigra kézenfogott és szaladt velem a vattcukroshoz. Olyan puha a keze…
-Előbb még nem rosszul voltál? – próbáltam lelassítani, mert a szaladás nem jó hullámvasút után.
-Nem! Rosszul emlékszel. – nevetett. Kifizettem neki az édességet és indultunk tovább, még mindig kézenfogva. Fölültünk még egy-két helyre, sétálgattunk, de hamar letelt jó pár óra és elindultunk vissza. Mikor leszálltunk a buszról elengedte a kezem.
-Hazakísérjelek?
-Nem kell! Innentől hazatalálok. – ellenkezett. Rosszul eset, de ő döntése.

Haneul

Kyung felajánlotta, hogy haza jön velem, de nemet mondtam. Az kéne még, hogy kiderüljön, hogy Ziconál lakok! A sötét vékony utca így ijesztő. Talán jobb lett volna, ha egy darabig elkísér. Végre megérkeztem az utcánkba. Innentől kezdve szaladtam a háztömb irányába.

-Ziiiiic… - ez a nyögés csapta meg a fülem amint beléptem az ajtón. Mit sem törődve vele, bekecmeregtem a zuhanyzóba. Letusoltam, megtörölköztem, felvettem a pizsimet és bekefüdtem a puha ágyamba. Halk cuppugások jöttek a szomszéd szobából. Nevetni és sírni tudnék egyszerre…
-Chohee. – Zico is kezdett nyögni. Remek. Hogyan fogok aludni? Nem hittem, hogy ezek ketten tényleg… khm.
-Ahh – visított a lány Jihoval együtt. Mostmár kuss legyen. Nagy nehezen álomba szenvedtem magam.

Zico

Zavarodottan löktem el magamtól Haneult.
-Hé, mit művelsz? – kiabáltam rá, de hiába. Ugyanolyan üveges tekintettel vigyorgott rám, mint a „csók” előtt. –Vigyelek vagy tudsz járni? – tagoltan beszéltem hozzá.
-T-tudok menni. – Persze. Inkább a hátamra vettem és így indultunk haza. – Jiho oppa… Én annyira szeretlek téged.
-Részegen ne beszélj butaságokat! – ezért nem szeretek ilyenkor emberek közé menni. Főleg nem olyanokhoz akiket még alig ismerek. Ugye 1 nap alatt nem lehet megszeretni az embert?

Egész gyorsan hazaértünk, Haneul mégis bealudt a hátamon. Bevittem a szobájába és gondosan lefektettem. Nem kéne átöltöztetni? Woo Jiho felejtsd el…Inkább menj egyél! Először visszavettem a pizsamámat, majd kivánszorogtam valami ételért.

Haneul

Erős fejfájásra ébredtem, már a szobámban. Hogy kerültem én ide? Meg egyáltalán mi történt? Nehézkesen kimásztam az ágyból és a konyha felé vettem az irányt. Vizet.kell.szereznem. Zico is kint ült az étkezőben. Valami maradékot evett.
-Mitörtént? – kérdeztem lágyan.
-Hazaténferegtél részegen és bedőltél az ágyba. – vagyis magamnál voltam? Akkor miért van képszakadás onnantól, hogy bemegyek egy kocsmába?
-Öntenél egy pohár vizet. – idegesen fölállt és hozott nekem vizet.
-Nesze. – s újra leült enni. Elhaló hangom súgtam neki, hogy köszönöm.

Másnap reggel, már nem fájt annyira a fejem, mint éjjel, de még mindig nem voltak tiszták az esti események. Elvánszorogtam a fürdőbe, rendbettem magam és nekifogtam a takarításnak. Zico szokás szerint most sem volt itthon. Már megint dugni van. Haneul ez miért bánt téged? Már majdnem készen voltam, csak a konyha volt hátra, mikor az egyik asztalon találtam egy papírt ilyen üzenettel: „Mivel tudom, hogy jobban vagy, elkéne menni boltba. Itthagytam a pénzt az asztalon. Én csak este érek haza. Fontos elintézni valóm van. Takaríts jól~ Főnök.” Legalább kívánt nekem valamit. Befejeztem ezt a helységet és indultam a legközelebbi bevásárlóközponthoz.

Mit vigyek? Szereti a kimchit? Biztosan… Összeszedtem a hozzávalókat, és még nasit is tettem a kosaramba.

A pénztárnál egy kis vörös hajú fiút pillantottam meg. Kyung az? Beálltam mögé köszönés nélkül és csak pakoltam.
-20.000 won lesz. – szólt a pénztáros asszony.
-Elnézést… mennyi? – akadtam ki. Nálam csak 15.000 won van. Számolgattam a pénzt, feltartva mögöttem a sort, de nem akartam leégni.
-Itt van. – nyújtotta oda Kyung a 20.000 won-t. Na ez miért? Ki is ment a boltból. Gyorsan összekapkodtam a cuccom és utána rohantam.
-Hé! Vörös! – kiáltottam. – Miért csináltad ezt. – 2 méter válaszott el minket egymástól, mire ő megfordult.
-Ne égesd le Jihot. Kicsit rossz híre lenne errefele, ha kiderül, hogy valami rokonának nincs pénze. – és faképnél hagyott. Rokona? Szóval hazudott rólam. Értelek Zico, értelek.
-Azért köszönöm! – szóltam egy utolsót.

Hazaértem, rögtön főzni kezdtem, hogy mire Jiho hazaér legyen kaja. Hogy is kell… Egy ideig gondolkodtam, hogyan is kell csinálni, de eszembejutott, anya hogyan csinálta.

-KÉÉÉSZ! – nyújtózkodtam a széken. – Akkor próbakóstolás! – szereztem evőeszközt és jóízűen, egyedül majszolgattam az ételt. – Végre normális kaja. – Mi van akkor ha Zico olyan későn ér haza, hogy ne veszi észre? Előkaptam egy tollat és a hűtőn lévő jegyzettömbre ráírtam: „Kaja a hűtőben.~~~ Remélem szereted a kimchit, mert azt csináltam. Ha nem így jártál.” Ekkor ajtónyitódásra lettem figyelmes. Újra az az idegesítő vinnyogás. Megint az a lány?
-Haneul, ma Kyunggal töltöd az estéd, a városban, hogy minket ne zavarj itthon. El fog vinni minden helyre, amit ismerned kell. – jelentette ki nekem Zico. - Csak vegyél föl valami normálisat, mint ahogyan azt a drága Choheem teszi. – megpuszilta a lányt. Elkeseredtem. Ezért dolgoztam délután, hogy mire hazaérjen boldog legyen erre…
-Nem érdekel jó ez így, oppa. – nyomatékosítottam az oppa szót. – Holnap találkozunk. – jelentettem ki, majd belekaroltam Kyungba és elindultunk.