Főnök? Most komolyan így kell hívnom? Legalább abban biztos vagyok, hogy nem fogom őt zavarni. Magamnak való emberke vagyok.
-És merre lakik, főnök? –kicsit cinikusan mondtam, hogy érezze, nem akarom főnöknek hívni.
-Messze. És nemtudom feltűnt-e neked Haneul,de hogy jutunk haza? – iszonyat közel voltam az arcához, olyan szép nagy barna szemei voltak, hogy elvesztem bennük. Kicsit el is kalandoztak a gondolataim. – Hahó! – elkezdett integetni nekem és majdnem szembe csapott.
-Ja…háááát… - ránéztem a motorra, majd Jihora.
-Azon akarsz te „haza”menni?
-Elférünk nem? – bólintott. Felült előre, én mögé. – Vezettél már motort? – szerintem alig hallotta meg a zúgás miatt.
-Még nem. Úgyhogy Haneul, kapaszkodj valamibe. – tudtam, hogyha egy ilyen kelekótya személlyel utazgatok csekélynyi 120 km/h sebességel a nagyvárosban, akkor még le is zuhanhatok mögüle. De mibe kapaszkodjak? Hirtelen megindult a szöszike, nekem pedig nem volt más választásom, meg kellett fogjam a derekát. Fújtatott egy nagyot. Nem tetszik le lehet szállni! Olyan gyorsan hajtott ez az őrült, hogy majdnem felborultunk a kanyaroknál.

Egyre lassabbra vette a tempót, amíg meg nem álltunk egy 8 emeletes ház előtt.
-Itt laksz? – néztem ámulva a hatalmas épületre.
-A 6. emeleten. Remélem jó kondiban vagy, mert nem jó a lift. – odadobta a motorom kulcsát és elindult fölfele. Gyorsan kikapkodtam a cuccaimat, megfogtam a sisakot és szaladtam utána.
-Várj már. Beakadt a a térdem. – úgy fordult vissza hozzám, mint egy 5 éves kisfiú aki nem kapott nyalókát az anyukájától. Csak állt fölöttem és várta mikor indulok el. – Nem segítesz? – kérdeztem.
-Nem! Te tartozol nekem! Ne hogy már nekem kelljen mindent csinálnom.. – lehajtottam a fejem és csak néztem a lépcsőház padlóját. – Add a táskád. – félmosolyra húztam a szám és odanyújtottam a cuccom. Ő csak elvette tőlem és elindult felfele. Kicsit még vártam, hogy a lábam teljesen jól legyen és utána mentem.
-Jiho-ah… - kiáltottam föl a lépcsőn.
-Mondtam már. Neked főnök! Amúgy mivan? – nézett le körübelül a 4.-ről.
-Melyik a tied?
-Micsoda? – felsikított. Ez a srác is perverz.
-Ajtó! Nem fogok mindegyikhez bekopogni és égetni le magam, hogy „Itt lakik Zico?”.
-Nyitva hagyom neked. – és ment tovább fölfele, én is így tettem.

Elámultam a házától. Még életemben nem láttam ennyire modern és tiszta helyet. Minek akkor neki egy „bejárónő”? Fiútól nem is olyan rossz ez a hely.
-Itt fogsz mostantól dolgozni egy jó darabig. – szólt nekem valahonnan a hátam mögül. – És most gyere velem, megmutatom a szobád. – elkapta a csuklóm és hátrahúzott egy elég eldugott szobába. Kicsi volt, de nekem tökéletesen megfelelt. – Pakolj ki, nekem más dolgom van. Itt a számom – átnyújtott egy cetlit. – Add meg a tied és ha bármi gondom van hívni foglak. – úgytettem ahogy kérte. Megadtam a számom és ő már itt sem volt. Kihasználtam, hogy elment itthonról, körülnéztem a ház minden szegletében. Benéztem a hűtőbe is mert már eléggé korgott a gyomrom. Semmi főtt étel… Éhen maradok. Neki akartam állni gyorsan valamit összedobni, de megcsörrent a telefonom.
-Haneul! 10 perc és otthon vagyok. Vagyis vagyunk. Szóval kérlek zárkózz be a szobádba és ki ne gyere amíg be nem kopogok hozzád…  - letette. Ez a bolond már megint mit csinál?