-Te még itt vagy? Azthittem már hazamentél… - szólalt meg Zico. Most mivan? Tuti hazudik valamit. –Megbeszéltem apáddal, hogy fél napig kell rád vigyáznom, szóval indulhatsz haza! – húzott az ajtó fele.
-Várj! A pénzem… - gyorsan visszarohantam a hátsó helységbe. Eldugtam minden holmimat valami biztos helyre, kiszedtem a maradék pénzemet és újra a többiek felé vettem az utam.
-Végre… na mész vagy esetleg lekisérjelek? – gonosz leszek vele.
-Kisérj ki, légy oly szíves. – én csak vigyorogtam rá, ő már rendesen forrt a dühtől.
-Gyerünk! –kinyitotta nekem az ajtót. Közben cinikusan mosolygott, de különösebben nem érdekelt. Leértünk körübelül a 2. emeltre mire végre újra felszólalt. – Te úgy őszintén… Ezt komolyan gondoltad? Ha lebuktatsz engem meghalsz… - csak csöndesen néztem a lépcsőfokokat. – Egyébként, majd küldök smsest, ha jöhetsz végre haza. – leértünk. Mentem volna már ki, de ismét megállított. – Öhm… nem fogsz így fázni? – és mégis van szíve.
-Nem! – szinte kicsaptam a lépcsőházajtót és egész gyors tempóban elindultam a semmibe. Még pont elkaptam, hogy valamit utánam kiáltott, de hát ha már elküldött akkor legyen boldog, hogy megdughatja a nőcijét!

És most mihez kezdjek egész éjjel? Meg kéne ünnepelnem, hogy van valahol laknom. Iszok Zicocica tiszteletére! Nagynehezen találtam egy épp állapotban lévő kocsmát, ahol nem verekednek. Beléptem és csodák csodájára nem volt tele mindenféle részeg csövessel. Leültem a pulthoz és intettem a kocsmárosnak.
-Egy felest kérnék…
-Nem lesz kicsit erős az asszonyságnak? – nézett rám a férfi.
-Ünneplek. Úgyhogy csak lökjed. – vállatvont.
-Miből tölthetek? – kérdezett újra.
-A legerősebből. – kicsit tátva maradt a szája. Igazából még sosem ittam le magam a sárga földig, de most jól fog esni. Odatolta nekem, egyből le is húztam. – Még! – szóltam oda. Ő csak hozta, hozta és hozta. És hozta. Majd ismét hozta. Nem tudom hanyadik pohárnál jártam, mikor már forgott a kocsma. Kicsit émelyegtem is.
-Kisasszony, jól van? – csak el-el csípve értettem ezt a mondatot. Valamit kinyögtem neki, bár kétlem, hogy kristálytisztán megértette. Nagy nehezen felálltam, megindultam a kijárat fel, de valakibe vagy valakikbe beleütköztem.
-Kötekedni akarsz? – szóltak nekem. Felemeltem az ujjam és vártam, hogy valami hang kijöjjön a számon, de semmi. – Inkább állj vissza az utcasarokra ahova való vagy! – ezt még részegen is megértettem. Minden erőmet összeszedve adtam annak a bizonyos embernek egy pofont és kisétáltam.
-Hagy kérjem el a telefonját. – turkálni kezdett a zsebemben a pultos fiú.
-Ne! Haggyon! – ellöktem magamtól és mentem tovább.

Zico

Hol van már? Mindenki elment már smsest is írtam neki. Azóta csak visszaért volna nem? Jó, mindegy, ő tudja mikor jön haza. Inkább lefürödtem és próbáltam aludni, de csak Haneulon járt az agyam. Megyek megkeresem. Átvedlettem a pizsamát valami elfogadható ruhára. Ohh nincs is kocsim. A motort pedig elhagytam valahol. EZÉRT MÉG MEGHALOK. Gyalog nekiindultam Szöul veszélyes éjszakájának.

Ez hova tűnt? Sehol semmi jele nincs. Elment volna inni? Áhh… annyira nem rossz lány. Mégis éreztem, hogy valahol biztos inni van azért benéztem a legtöbb sörözőbe, de semmi. Ha én ezt a csaj elhagytam… Lassan sétálgattam és a kirakatokat szemléltem, mikor egy ismerős hang csapta meg fülem.
-Ne! Haggyon! – oldalra fordítottam a fejem. Haneul volt az, amint éppen egy pultos sráccal vitázik. Átszaladtam az úttesten.
-Haneul! – kiáltottam neki. Rámnézett, de nem kellett volna. Ez részeg… -Büdös vagy és részeg. Haza kell mennünk.
-Nem… akarok. – alig értettem meg szavait, de hát muszáj hazacipelnem. Két tenyerembe fogtam arcát és magyaráztam neki.
-Figyelj… sajnálom, hogy elküldtelek, de…
-Tudom mit szeretnél mondani. – odahajolt hozzám és ajkait szorosan hozzányomta az enyéimhez.